Minden ami férfi kézilabda - szigorúan szubjektíven

kettőperc

kettőperc

Telekom Veszprém 2017+

2017. február 03. - saintpeter

veszprem.jpeg

Vranjes bejelentése óta megszaporodtak az átigazolási pletykák a Telekom Veszprém házatáján, melyre érdemes egy kis figyelmet szentelnünk és mögé néznünk.

A veszprémi edzőcserével két dolgot erősítettek meg bennem: ahogy fociban, úgy kézilabdában is eljött az az időszak, hogy az úgynevezett "spanyol" stílus leszálló ágba került, a jövő kézilabdája nem ennek a játékfelfogásnak kedvez, vagyis a hispán stílus már csak egy részlete lesz a jövő kézilabdájának, egyre jobban fognak kikopni az olyan klubok, ahol CSAK erre építik a csapatokat. A gyors kézilabda végleg legyőzte az erőkézilabdát. A másik dolog ami felötlött bennem, hogy a bakonyi vezetőség végre felismerte a helyzetet, hogy itt komoly szerkezeti és játékosbeli változások kellenek, ha a jövőben is az elitben akar maradni, tehát meg kell tanulni az extrém gyors, pontos kézilabdát és ehhez megfelelő játékosokat kell igazolni, s a régiek közül jó pártól elköszönni. 

Kezdjük azokkal, akik szerintem nem fognak ebbe az új felfogásba beleférni, vagy már csak a következő szezonra halvány epizódszerepkörbe: Mirsad Terzic pályafutása feltehetően ennyi volt a Veszprém színeiben, én már 1-2 évvel ezelőtt is azt vallottam, hogy luxus csak a védekezés miatt egy kettes védőt a játszó keretbe nevezni. A svéd edző érkezésével ez szinte biztos, hogy be fog igazolódni. Gulyás Péter szintén az áldozata lesz az új rendszernek, sajnos ő túl lassú ehhez a harcmodorhoz, illetve két olyan (világ)klasszis játszik az ő posztján, akik a világból is kirohannának és jóval pontosabb befejezők. Chema felett is eljárt az idő, én azt hittem már idén se lesz a keretben, és biztos vagyok benne, hogy ő már csak harmadik számú opció lenne irányító poszton jövőre, és nem hiszem, hogy ezért a keretben fogják tartani.

gulyas.jpg   Valószínűleg ilyen közös képet már nem látunk a 2017/2018-as szezonba.

Akiknek még kifele lóg a szekér rúdja: Iváncsik Gergő évek óta csak egy közepes átlagot tud hozni, ha ő egy idegenlégiós lett volna, már rég nem lenne a csapatban, továbbá azért is tarthatták őt a keretben, hogy legyen magyar játékos is a csapatban. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ő még jövőre a keretben lesz, de nagy valószínűséggel az utolsó éve a Telekom Veszprém színeiben. (megj.: az se lepne meg ha idén nyáron visszavonulna a Veszprémből és mondjuk átigazolna a Balatonfüredbe)

Sajnos Ancsin Gabi se váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket (megj.:mondjuk én amúgy sem értettem az ő leigazolását, már akkor inkább Balogot vittem volna, belőle még lehet klasszis játékos), viszont Nagy Laci sérülékenysége miatt feltehetőleg ő is a keretben marad, mint harmadik számú balkezes átlövő. Ha nem szedi össze magát, akkor a következő szezon végén tőle is el fognak köszönni, és csak egy örök ígéret marad a magyar kézilabda számára.

tonessen2.jpgVajon Mahé(kék mezben) és Tönnesen(bal oldalt) fognak egymás oldalán is játszani?

Menjünk tovább! Bízom benne, hogy Pálmarsson-t a veszprémi vezetőség akkora összeggel kínálta meg a maradásért cserébe, hogy azon nyilatkozata miszerint "nagyon nehéz döntést kell hoznia" azt jelenti, hogy nem igazol álmai csapatába, a Barcelonába. Ha mellé jönne egy Mahé, akkor Lékaival a keretben egy nagyon erős és komplex hármas irányítósorunk lenne, mivel Mahé szélen is klasszis teljesítményre képes, Pálma  ballövőként szintén, Lékai meg Lékai! :) 

Mióta Nagy Laci a Veszprémbe igazolt, azóta bizonytalan az ő helyettesítése és tehermentesítése, azt szerintem egyedül Zeitz tudta részlegesen és valóban hasznosan megoldani. Talán most Tönnesen leigazolásával egy fiatal, klasszis játékos érkezhet az ő posztjára, aki mind védekezésben, mind támadásban megfelelő alternatíva lehet, és nagyon beleillik Vranjes rohanós játékfelfogásába.

Még a világbajnokság alatt reppent fel a hír, hogy a PSG francia válogatott játékosát William Accambray-t is megkörnyékezte a Veszprém, s mivel a gall sztárcsapatba alig fér be, lehet létjogosultsága a transzfernek. Szerintem a francia játékos az egyik legalulértékeltebb balátlövő, és méltatlanul keveset játszott a válogatottban a világbajnokságon, ha jól emlékszem perceket töltött a pályán. Vele mindenképpen jól járna a bakonyi gárda, és talán kivirágozna nálunk újból, mint anno Momir Ilic.

accambray.jpg    William Accambray hasznos tagja lehet az újjáépülő Telekom Veszprémnek!

S a végére hagytam a már biztosnak tűnő transzfert: Marko Kopljar a Füchse Berlinbe igazol. Gyakorlatilag olyan mintha itt se lett volna Veszprémbe, nem hozta amit vártak tőle. Valami megtört anno a karrierjébe, mikor a PSG-be igazolt, azóta borzasztóan beleszürkült a mezőnybe és nem is csodálom, hogy mindenhonnan továbbállt az elmúlt években.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoperc.blog.hu/api/trackback/id/tr9712179306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása