Minden ami férfi kézilabda - szigorúan szubjektíven

kettőperc

kettőperc

Telekom Veszprém - FC Barcelona Lassa : előzetes esélylatolgatás

2017. február 10. - saintpeter

veszprem.jpg

Az EHF-nél ezt választották a hét mérkőzésének, és remélem rá is szolgálnak erre a csapatok, s a veszprémi győzelem mellett egy jó kis meccset nézhetünk.

Azzal kezdeném, hogy lehetne egy picit nagyobb arca a bakonyi csapatnak. Mit kell elájulni ettől a Barcelonától? Miért kell ilyen himihumi töketlen nyilatkozatokat tenni a meccsel kapcsolatban? Altatás? Jajj hagyjuk már, ez nem az a szint, meg nem az a csapat ahol elalszanak emiatt, hanem inkább a nagy mellényüket még nagyobbra veszik. Igenis Nagy Laciék az esélyesebbek, nem tartom erősebb csapatnak a Barcelonát, talán csak egy edzőnyivel, de azt most bőven kompenzálni kell a hazai közegnek.

tabella.png

Ha a tabellára nézünk azt látjuk, hogy a Veszprémnek van mit kozmetikázni, kell az a két pont, meg kell az önbizalom erősítő győzelem a továbbiakra. Abban is bízom, hogy jót tett a csapatnak a nyári változások bejelentése, és Sabate is picit bátrabban mer majd meccselni, felszabadultabban gondolkozhat.

Konkrét előzetes várható játékelemzést nem nagyon van értelme írni, mivel két gigászi csapat feszül majd egymásnak és aki jobban érvényesíteni tudja majd az akaratát a meccs javarészében, az fogja a két pontot megszerezni. Mondjuk ez minden meccsre igaz, de itt most különösképpen, mivel két olyan gárda játszik majd egymással, ahol minden posztra két - vagy több - klasszis játékos van, azaz a hibás játékra kisebb esély van mindkét oldalon. Ha mégis nagyon választani kéne, hogy mi lesz a mérleg nyelve, akkor a kapusteljesítményt mondanám, és ezért én mindenképp Rolival kezdenék a kapuban, valahogy benne mindig jobban érzem azt, hogy képes megbabonázni az ellenfél játékosait.

Egyébként egybe van ez a Barcelona most, csak a PSG-től kaptak ki idegenbe, de azért van mit törlesztenünk velük szembe - az örökmérleget - és egyáltalán nem tűnik  lehetetlen feladatnak. Ha a játékosaink fejben ott lesznek a pályán, nem hagyják, hogy a "Barcelona-frász" rájuk jöjjön és Sabate nem meccsel félre, akkor ennek a meccsnek meg kell lennie és a katalán csapat se fogja akkor a pályát felszántani a két pontért. Úgy vélem a csoportleosztáskor ők is bekalkuláltak egy párizsi és egy veszprémi vereséget, és ezt azzal kompenzálják a csoportelsőségért vívott harcban, hogy máshonnan viszont szigorúan elhozzák a pontokat. Csak a táblázatra kell nézni.

A mérkőzést szokás szerint a Sport1 közvetíti 17.00 órától, remélem nem lesz olyan botrányosan összevissza a gólok száma, meg a két percek jelzése a tévéképernyőn, mint a szegedi meccsen. Nem is értem, hogy ilyen szinten, hogy lehet ekkorát blamázni.

Hajrá Veszprém!

A bejegyzés trackback címe:

https://kettoperc.blog.hu/api/trackback/id/tr512248014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása